Egerben találkoztak a karitász-csoportok
Egyházmegyei karitász-találkozót tartottak május 19-én, szombaton az egri bazilikában, amelyen több száz karitásztag vett részt. Az összejövetel célja, hogy lendületet adjon az új Katolikus Karitász-csoportok alakításához, illetve a meglévők működtetéséhez.
A ZF-es lányok egy lépésre áll a bajnoki címtől
Mindössze egyetlen negyedig élhetett a remény a BVSC női vízilabdacsapatában, hiszen az OB I-es bajnokság döntőjének harmadik összecsapásán állva hagyta ellenfelét a ZF-Eger gárdája, amivel egy győzelemre került a bajnoki címtől.
Minden gyerek lakjon jól: jöhetnek a tojótyúkok
Idén tavasszal Recsken, Szajlán, Pétervásárán és Tarnaleleszen is úgy döntöttek az önkormányzatok, hogy pályáznak a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány kiírására.
Pataktakarítási akció lesz Egerben
Idén is folytatódik a 2010-ben útjára indított pataktakarítási akció, ezúttal május 19-én, szombaton 10 órától az Érsekkertben várják az Eger tisztaságáért tenni akaró lakosokat. A kezdeményezés élére az Egri Büntetés-végrehajtási Intézet állt. A börtönparancsnok, Juhász Attila mondja el a részleteket erről, valamint a Börtön a városért programról.
Tárgyalás a kerecsendi ügyben
Megkezdődött annak a kerecsendi mezőőrnek a büntetőpere az Egri Törvényszéken, akit hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette és könnyű testi sértés vétségével vádolnak.
Nívódíjat kapott az EKF
Az Eszterházy Károly Főiskola elnyerte a „Nemzetközi együttműködési kultúráért” Nívódíjat.
Gyöngyös-Duranda: Az alpolgármester válasza Morvai levelére
Bozsik István alpolgármester a facepress.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy égető probléma a durandai városrász sorsa. Morvai Krisztina nyílt levelét pedig itt olvashatják:Nyílt levelet írt Morvai Krisztina Gyöngyös polgármesterének és a város jegyzőjének
Új csatornahálózat Egerszalókon
Dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott méltatta szerdán az Egerszalókon megvalósított belterületi vízrendezést.
Lista-ügy: Itt a jelentés
Közzétette vizsgálódásainak eredményét Eger Fideszes többségű Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága a "lista" ügyben. A jelentés sajátos műfajt választott, amikor a bizottság "véleményt" fogalmazott meg az esettel kapcsolatban.
Kína napot tartottak Egerben
Kína napot szervezett csütötökön a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint az egri önkormányzat. A Dobó István Gimnáziumban egy megállapodást írtak alá.
Nyílt levelet írt Morvai Krisztina Gyöngyös polgármesterének és a város jegyzőjének
Az EP-képviselő a cigány-magyar együttélést tanulmányozó országjárása részeként a múlt hónapban Gyöngyös Duranda városrészében járt. Mint írja: az ott tapasztalható állapotok összeegyeztethetetlenek azzal a ténnyel, hogy Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagja, ezzel szemben inkább a harmadik világra, Afrika, India legnyomorúságosabb vidékeire emlékeztettek a látottak. Alább a teljes levél ovasható.
Rendkívüli nyitva tartás a NAV-nál
A személyi jövedelemadó bevallási kötelezettség teljesítésének megkönnyítése érdekében a NAV Heves Megyei Adóigazgatóságának egri központi ügyfélszolgálatán rendkívüli nyitva tartással várják az ügyfeleket.
A Sajfoki belvízcsatorna ár- és belvíz elvezetési képességének javítják.